Ken Follett
A katedrális
Gabo Kiadó
2008.
"Vaskos, impozáns könyv, 1000 oldal csont nélkül, vékony papíron, kis margókkal. Csodálom, hogy be tudták szorítani a két tábla közé. Ez természetesen az olvashatóság rovására is megy (és egy könyvkritika miért ne lehetne kritikus a könyv hardverrészével is?): érthető a kiadó törekvése, hogy a könyvet egyben jelentesse meg, így viszont utcán, járművön nem, csak otthon, ágyban vagy fotelben ülve olvasható; a kérge könnyen betörik; a papírja szakad, gyűrődik, könnyen megázik, átlátszik; a gerince pedig elferdül. Én jelen esetben a könnyen kezelhető, kétkötetes megoldás mellett döntöttem volna.
Még egy kis háborgás: a könyv fordítóié minden tiszteletem, de nem ártott volna lektorálni is a munkájukat - nem egységes pl. a visszatérő fordulatok, mondatok fordítása; a nevek magyarítása avagy angolul hagyása számomra teljesen következetlen (az egyik szereplő neve a családon belül angolul maradt, a másiké magyarra fordult - miért?); helyenként igen darabos, döcögős a szöveg; és ami a legdühítőbb: a könyv elején a regény megértése szempontjából csakugyan kulcsfontosságú eseményt a 12. helyett a 13. századra datáltak, így csak a legvégén kap a fejéhez az ember, hogy "hijnye, akkor ez nem 1220-ban, hanem 1120-ban történt". Nagyon, nagyon kínos!
Ami viszont örömteli volt: én egy vadonatúj példányt kaptam kölcsön, így nemcsak a történettel, de a lapok illatával sem tudtam betelni.
A történet maga (hogy a szoftverről is szót ejtsünk) gyönyörűséges, szavakból épített dóm, írott katedrális.
Először azt hittem, Follett belebukik majd, hiszen újságíró múltját eddig szinte minden könyvében tetten értem, és ez nem is volt baj - itt azonban ennek nyoma sincs. A sztori szépen hömpölyög, olykor évtizedes kihagyásokkal, de sehol nem törik meg. Follett minden szálat elvarr, minden titkot megfejt, minden szereplő sorsát beteljesíti.
A történet maga hatalmas történelmi tabló és családregény - és annak ellenére, hogy javarészt Angliában játszódik, kapunk egy kis kitekintést a Csatornán túlra: Spanyolhonba, ahol épp a mór műveltség és kultúra dívik, vagy Párizsba, ahol épp hódító útjára indul a gótikus stílus.
Ami a szereplőket illeti: Follett egyszerűen hatalmas fazon, hogy ennyire 3D-s szereplőket képes alkotni. Erős férfialakok és nagyszerű, egyenes derekú, méltóságteljes asszonyok sorjáznak a papíron. Egyikük sem hibátlan vagy tökéletes, de mindnek vannak erényei. Mert az, hogy a könyv egyik szereplője, főgonosza pl. szadista és perverz, még nem zárja ki, hogy nagyszerű stratéga és katona legyen; az egyik boszorkányos női főhős nagyszerű, a korához képest túlságosna haladó szellemű asszony pedig néha taszítóan közönséges és kibírhatatlanul indulatos. A férfiszereplők inkább hétköznapi hősök (a regény 3 szimpatikus férfi főszereplője közül egy szerzetes, kettő pedig építész - nem lovag, nem katona, nem király, pedig belőlük is akad), a női szereplők pedig üdítően összetettek és izgalmasak (a legutolsó mellékszereplő is - Follett olyan jól írja meg a nőket könyvben, ahogy Almodóvar ábrázolja őket filmen. Ezt csak azért emelem ki, mert szerintem a szépirodalmi írásokban is nagyon kevés igazán megkapó nőalakkal lehet manapság találkozni).
A regény hosszához képest meglepően kevés a szex (noha a pikáns szerelmi jelenetek Follett védjegyének tekinthetők: mindig ki tudja hozni belőlük a legjobbat). Itt a szex hatalmi eszköz, nagyon sokszor erőszakos, és - bár bizarrnak hangzik - társadalomábrázoló és -nevelő célja van. A szerző a honlapján a GYIK-ben (http://www.ken-follett.com/faq/index.html) többek közt a szex és az erkölcs fontosságára is kitér: igenis fontos, mondja, hogy az emberek minél megtanulják a szerelem felelősségét, döntéseik következményeit, és azt, hogy ne éljenek vissza vele. Nos, ez a cél - igen élvezetes vagy éppen dermesztő formában - maradéktalanul érvényre jut.
Számomra immár nem csoda, hogy A katedrális máig Follett egyik (ha nem A) legnagyobb sikere. Nem akar tudományosnak tűnni - egyszerűen szórakoztató és letehetetlen. És vélhetően szakmailag is pontos: a korabeli malmok, eszközök, vásárok, játékok leírása teljesen hihető, a medvehecc barbár, és pontosan olyan érzés olvasni, mintha ott lenne az ember; a csatajelenetek a nők számára is elképzelhetők. A legnehezebb részei a katedrálisleírások: ezekhez már-már építészeti vagy művészettörténeti tudás és térlátás kell, de a leírások sosem nyúlnak túl hosszúra, a legfontosabb problémákat pedig mindig egyszerű, hétköznapi nyelven olvashatjuk. Hisz a regény mégiscsak a (sosemvolt) kingbridge-i katedrális keletkezéstörténete.
Már csak azt nem értem, miért nem filmesítették meg idáig..." 9/10 Fruzsimanó
Utolsó kommentek